Csak játszom

Elsiratom lázas örömeimet
viharmezőkön pipacs-részegen,
-mint akit a sors keresztre feszített-
míg a feltámadást nem észlelem.

Eljátszom azt, mintha nem fájna semmi,
s ebbe a semmibe belehalok.
Legnehezebb magamat elviselni
olyannak mindig, amilyen vagyok.

Hagyom, hogy szunnyadjon belesajdultan
-minden érdemem, vétkem a múltban-
kialvó tűzként lombtól a gyökérig.

Járja át zegzugát szívemben a vér
remény nélkül is új pillanatokért,
amiért a földön érdemes élni.