Közönyök közt

Nem az vagyok, akit bennem láttok.
Hát hogyan is ismerhetnék rátok.

Elhagytatok, kihaltak őseim,
Barátaim és ismerőseim.

Lehullt a Nap, tévelygek idelenn,
Mint aki magának is idegen.

Járt utakon visszafelé lépek.
Lábnyom sincs már. Nem botlom belétek.

Kapum nyitva, ablakon pókot sző
Sarokvasból a rozsdálló idő.

Lábam elé szívem is kirakom,
Törje össze azt, aki kirabol.

Jönnek velem szembe a közönyök,
Magamnak már vissza se köszönök.

Átnéznek rajtam, hogy meg ne lássák
Arcomon a maguk arcvonását.

.