Úton

Kopoltyús csend döng,
tátogó beton éget.
Lábamon fék, kuplung, gáz.
Ásító rettenet repít,
a perc futó kilométer.
Az élet múló irányváltás,
útszéli csokrok, keresztek.
Körbetelepít önmagával
légzsák, kormánykerék.
Fentről Isten vigyázz rám,
lentről meg Istenre én,
ráhagyom magam,
ő tart ki mellettem,
míg megérkezem,
mindegy honnan, hová
s mi köt még a röghöz.
Minden út alám kanyarog,
indulok, s megyek tovább.
Halott köveken
az élőkhöz.