Csend és zaj

Az utcalárma most ül el a sarkon,
Elfáradt kicsit, halkan zsong, zenél.
Visszhangot vet a macskakövön sajgón,
Mielőtt még a csenddel összeér.

Hozzám űz a szél, jössz te cserfes asszony.
Meg se szólalok, a lelkemben vagy.
Zsörtölődhetsz, sírhatsz, már nem haragszom.
Fülembe ácsolt kínpad sem zavar.

Csend lettem benned feloldva a zajban,
Hogy értelmet nyerjen együtt e kettő,
Mint teremtés lázában a Teremtő.

Megsebzetten amíg velem kínlódtál
Fájt nekem a szó, amit kimondtál.
S fájt neked is az, amit elhallgattam.