Félbehagyott mámor

Egyiknek mindez guberálás, szégyen, 
rossz hírverés csak. A hivatal kényes.
Másiknak látvány, mint egy túlélő show,
harc az életért lángoló flaszteren.
Szelektív öröm, öncélú értékmentés,
többször használatos hol volt-hol nem volt
betevő falat. Álom, gyermekmese.
Gerinctelen partra vetett aranyhal.

Damaszt-abroszok gőggel megrakott
terülj asztalkák torz látószögei,
silány részvétek. Visszadadogó szó.
Szétszórja dúsan fölös maradékát,
csalogat, taszít szag, illat, éhség,
lecsap, s elhessenti a madarakat.

Guberálás, kancsal gazdagság ez,
bélyeg-ütötte öröm kényszermunka.
Szem-izom-gyulladás, mely kukák mélyén
derengő fényben élet után kutat.
Élelmet, eltorzult lélegző cipót,
Isten testét, ami még megmenthető,
s elszórt rongyokat régi, s új divat szerint.
Félbehagyott mámort, széttört üvegben
egy-egy nyelet bort, melyben sír a nóta,
-betét-díj is jár- s romlott falatokba
mohó éhséget harap újra a száj.
Szabad préda itt a márka, a bóvli,
nem kell kezes se, ha mindenki jól jár.

A hatalom bölcs, kemény, ha nincs remény.
Amit lát, nincs, s ha lenne is hazugság.
Hát jogot formál, a joghoz új törvényt,
bár tudja, bűnből csak bűnt szül a kényszer,
nem indít el egy jobb s szebb világ felé,
míg sok a szó és oly kevés a kenyér…
az életéért mind guberálni fog.