Hozzád repített a vágy

Hozzád
repített titkon a vágy Uram,
mikor a csillagokra néztem.
Féltem, én, a kisgyerek,
hogy rám zuhan
e tengernyi csillogó ékszer
s eléget a tűz.

Kerestelek
izzó fényjelek között
s magamnak álmodtalak,
-bár kétség gyötört-
hogy enyém légy s befogadj,
mint egy hontalant.

Mentem volna hozzád,
hogy lássalak,
hogy láss, itt vagyok,
de hiába jutottam
egyre magasabbra,
felettem jártak a csillagok.

Kapaszkodtam
Holdba, Napba,
fellobbanó fényvarázsuk
elvakít ma is, lázba hoz.
De nem találtalak téged.

Ma már tudom,
megtanultam ennyi év után,
nem feledem el, míg élek.
Le kell hajolni lábadhoz,
le a földig, Uram,
hogy hozzád felérjek.