Vágy

Mily akaratlan érzés ez, mely hevít
szárnyaszegettet s tüze elragad,
míg ízlelgetem kerengő nedveit
tested melegének testem alatt,

rejtve téged, féltőn, lobogó lázban,
hol a világtalanban fény terem,
s feloldozásban bűnt a végső játszma
árnyak lombját lebontó reggeleken.

S a szégyenünk is büszkeséggé érik,
amíg felérünk az ítélőszékig,
hogy lángja rajtunk ott úgy lobogjon át,

mint aki gyeplő s ostor nélkül vágtáz,
akkor is ha tudja, nincs megbocsátás.
Hallgat a vágy. Az utolsó szó jogán.