Uram

Neked adnám öt ujjam egyikét
hálából a kézfogásaidért,
kit hegy-magasán Isten trónja nyom,

hogy tudd, így szaporítaná fiad
öntestéből varázs ujjaidat,
mikor mások zsebébe behatol

ármádiád, s a semmiből elvesz,
kifordít, besöpör, nem kegyelmez,
mint krupié a rulettasztalon.

S ki kezet csókol, s vállára emel,
ne latolgass, nyúzd meg elevenen.
Követ mind a pokolba is vakon.

De mi lesz, ha nem jön áldás fentről,
lent meg saját kígyóid mérge öl.
Lejattolni lesz-e még alkalom.