Szerelem

Egy leheletnyi
érzés volt csak.
Épp, hogy átsuhant rajtad.
A kertre nyíló égen
búcsúzott az éj,
mikor megérintett
s ment tovább.

Álom volt tán,
vagy valóság.
Nem tudhatod,
nem is kutatod.
Valaki szétbontott
darabokra,
s parányivá lettél,
mint az atom,
hogy őrizd meg őt
öleld úgy, mint elhagyott
távollevőt
a hontalanság.

Egy érzés ez csak,
egy leheletnyi
elfojtott tűzvihar.
Ki tudja.
Soha ne kérdezd.
Érezd.
A pillanat
úgy is elillan,
s fájna,
mint nincstelenek
boldog
boldogtalansága.

Az a jó, hogy van.
Lehunyja szemed
a csillagokat,
holdat tapasztasz
az ég homlokára,
hogy újra éj legyen.
Hallgattok mindketten.
Nem beszéltek róla.
Így lesz örök
a szerelem.

A kimondhatatlanságban.

(Kép: Szabó Dóra)

Tetszik ·  · Megosztom