Csendes Üzenet

Ne állítsatok értünk kopjafákat,
elég egy hely a szívben, mely befogad.
Éveink már csendes szavakká váltak,
fohásszá szelídült minden gondolat.
Lőrést vág a múlt, úgy védi e szentélyt
Szilas ölén, ha fájón meg is rostál,
kapaszkodunk együtt gyökértelenként
málló falakba, ahogy a borostyán
szélvihar tépte meggyengült indákkal.
Volt kincsekért egyre mélyebbre ásunk
egymásba gyúrtan a kies lankákkal,
hitünk e földből sarjadt, némaságunk
őssejt büszkesége örömnek, kínnak.
Hűség, s alázat. Megszolgált fizetség
egy életért, ami elhoz még, s itt tart,
hogy többek legyünk mind a keveseknél.

Kikötünk, hajónk csendes öbölbe ér,
horgonyt vet a perc a szűkülő térben.
Időnk fogytán fogy, drágább, de többet ér,
mint amit szétszórtunk ifjúi hévvel.
Mégse fáj. Szívünkben gyermekzsivaj van,
kalózok fosztogatják éveinket,
vitázunk a károgó varjúhaddal
sirály-mód, hogy meghallják érveinket
az Istenek, s alkut kössünk a sorssal
vitorla bontásra, új bevetésre.
S ne hidd soha, ha azt mondják, adós vagy.
Amit itt kaptunk, megfizettünk érte.
Megbékélt a lelkünk, nyugalmat kérünk,
ami gyógyít, zsongat, üdvözít, emel.
Szebb napokat, mit eddig meg nem éltünk,
hogy ami fájt rég, feledhető legyen.