Felcsillagozott égen

Már ketten írjuk a verseket.
Én és ő, a második énem.
Ifjú hévvel Ő a nyerseket,
én az érettebbeket vénen.
Ő álmodozón a jövőről ír,
én a megcsendesedett múltból.
Felcsillagozott égből merít.
erőt, én az elém lehulltból.
Ő kérdez csak, én válaszolok.
Gyökerét óvja lomb, gyenge ág,
mint ősét a világra-hozott,
kit a kétely kereszttűzbe zárt
rejtélynek, örökös talánynak,
hogy kibonthassa virágait
gyenge kelyhéből majd a mának,
fölém nőve, mikor elvakít.
Én meg ráhagyom, hadd ragyogjon,
mint újjá szült csillagrendszerek.
Hiszen Én voltam Ő egykoron,
s álmomban holnaptól Ő leszek.