Égő parázs talpunk alatt

Hol volt hol nem volt...
így szólnak róluk az utódok
-mint a mesében-
mikor már nem lesznek
-legendás idők hús-vér tanúi-
kiket a föld ízlelő csendje óv
s fejet hajt előttük
lázadó nap
ölelő holdkaréj

Egymásnak üzenünk
semmivé lettek
végtelen sor előttük utánuk
itt a mindenség az úr
vállukon milliónyi rendben
megroppant eresztéke a földnek
forgatják e tűzforró planétát
egymásra hulltan
ősök és utódok

S jönnek hömpölygő
emberöltők bölcsőtől sírig
kitaposott úton egyre többen
egyik nélkül nincs múlt
másik nélkül nincs jövő
hordozzák a legendák
kéztől kézig egymásba toldott
emlékfonalán parányi önmagukat,
-míg fényt lobbant a szem-
fenn az élők lenn a holtak

Égő parázs talpunk alatt
imára hív harcra hogy az élő éljen
s ki sírba szállt porladjon teste
eszmélésünket könnyel vérrel
tartsák ébren a századok
hogy ne feledjük soha
kinek nevét s tetteit méltón
kőbe vési az utókor

Ők tanítottak víz felett járni
ahogy Isten járt egykor
ha elsüllyedtünk egymást taposva
s betemetett a mocsár
szavakat adtak csönd-illatú
virágokból néma szánkba
hogy békére leljünk
magunkra haragított
önmagunkkal
s védték a gyengét ki szólni mert
hitükből hitet érlelőn
s tápláltak elaléltan forrást
fakasztó szikla-mélyből
hogy a csillagokig
egyszer felérjünk

Adj esélyt Uram
hogy a mesék ne érjenek véget
maradjon meg az utódok
égre nyíló csillagszemében
ősök ősei végüzenete
mellyel sírba szálltak
mint a hol volt hol nem volt
Nagy Kaland ahogy megéltek

S amit elmondták tegnap ők
holnap újra te meséld el...