Szélbe fordult daccal

Meglett ember lett a fiam.
Ha szól, szavának súlya van.
Tudja a sűrűn vetett szó
Termése gyér, súlytalan.
Hallgatag gyermek volt egykor,
Ha nem volt rá ok, nem beszélt.
Ricsajban keltett égzengés
csak neszt csap, mint megszeppent szél.
Nem alkudott meg a sorssal,
Makacs volt, ha kellett, kivárt.
Mennydörgő volt benne a csend,
Hogy csend legyen, ha felkiált.
Simogató csillagfényben
Ringatta el a meséket.
Észre sem vettem, férfi lett,
A gyémántnál is keményebb.
Megtanulta önön sorsán,
Mi az igaz, s mi a hamis.
Nemcsak ökle lett acélos,
De késként vág már szava is.
A gyengét védi, ahogy rég,
Mert e világra így fogant.
Értük lázad, s amikor kell,
Égre szegez Napot Holdat.
Nem vonzza talmi fény s cafrang.
Hitét őrlángok éltetik.
Szélbe fordult daccal lobog,
Csak önmagáért szeretik,
Mint én, -s önzőn benne magam-
Kiért a vérem megremeg.
Tudom tiszta, szép szemében
Hordoz, akkor is, ha nem leszek.

(Kép: M.Kiss József)