A föld ölel

Nem rakta tele a sors szekeremet,
nem halmoztak el földi javakkal.
Békét kötöttem dühödt önmagammal.
Azt szerettem, aki megszeretett.

Nem lázadtam. Voltam jégbe-fagyva Nap,
Szélrongy Felhő, Űr-Lény, Kék Holdtölte.
Árnyam se vetült idegen küszöbre,
vártam arra, hogy befogadjanak.

Nem fájt, hogyha gazul becsaptak mások,
ígértek kincset, pénzt, és boldogságot.
Vágyaimat mindig magamhoz mértem.

Hason-csúszó sok talpnyaló vad között
a föld ölelt magához, s úgy üdvözölt,
mint anyám, mikor hozzá hazatértem.