Tejúton

Szembeszálltam
a megrokkant fákkal
ágain vak lovak kalimpáltak
tüzesek
nyeregfalók
dőlt betűk
sörényén tarlótüzek füstje ült

Végig csókolt
testemen a hajnal
harmatár hullt
szétomló arannyal
s a múlt ködén át
mint aki napba néz
a világ terhét
rakta rám ezer kéz
úgy zuhant be
az ablakrésein
a megrészegült fénycsík
vakítón oly pengeélesen
hogy szinte fájt
minden porcikám
mikor hozzám bújt

Feloldozást vártunk
bűneink alól
mindketten
fény s árnyék határán
lázas szívveréssel
s a szavak élni kezdtek
mintha hallanám

Siess ne késs el

Kávét főztek
valahol valakik
érzem ahogy
átgőzölög rajtam
a habos tejúton
te...vagy más...
már nem is tudom