Kezem a kilincsen

Világéletembe
áldatlan-áldott sors tenyerelt rám,
mint bűnösre a lelkiismeret.
Magába zárt, hogy kitaszítson,
befogadott utcára verten.
Dolgaim rendjét égette belém
torz, vaksi gőggel,
s elvakítottá tett
keresztre feszítve.

Kenyér, csók, otthon
reményét adta az Isten,
hittem neki hitetlenül,
s látod, mi lett belőle...
Megjártam mennyet, poklot
ujjongva, kínban fel, le
törött szárnyaimon
átfestett felségjelekkel,
mint aki önmaga elől menekül.

Ma már csak földön járok
hátrafordulva, nem előre,
hogy lássak, hogy lássanak.
Megtisztultam. Nincs utánam nyom se.
Valahol várnak.

Kezem a kilincsen....