CSENDES ÜZENET
Ne állítsatok nekünk kopjafákat,
elég egyetlen szív is, mely befogad.
Az éveink csendes szavakká váltak,
s fohásszá szelídült minden gondolat.
Lőrést vág a múlt, míg védjük e szentélyt,
a Szilas él, s ha fájón meg is rostál,
kapaszkodunk belé gyökértelenként,
mint málladozó falba a borostyán
szélviharoktól meggyengült indákkal,
s kincseinkért egyre mélyebbre ásunk
egymásba gyúrtan a kies lankákkal.
Hitünk e földből sarjadt, némaságunk
elégtétel búvó örömnek, kínnak.
Csend és alázat. Megszolgált fizetség
ez egy életért, mi idehoz, s itt tart,
hogy többek legyünk mind a keveseknél.
Kikötünk, mint aki végleg öbölbe ér,
s horgonyt vet rá a perc szűkülő térben.
Időnk fogy, egyre drágább, és többet ér,
mint amit szétszórtunk ifjúi hévvel.
Mégse fáj. Szívünkben gyerekzsivaj van,
bár kalózok fosztják ki éveinket,
s megküzdünk a károgó varjúhaddal
sirály-módon, hadd hallják érveinket
az Istenek s alkut kötünk a sorssal
újabb vitorla bontás reményében.
S ne hidd azt, hogy bárkinek adósa vagy.
Mit adott a sors, megfizettünk érte.
Megbékélt lélekkel nyugalmat kérünk,
ami gyógyít, zsongat, üdvözít, emel,
s szebb napokat, mit eddig meg nem éltünk,
hogy ami fáj még, feledhető legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése