Fény és árnyék

Beton-cseppként hordod könnyed, mosolyod.
Belőle építkezel, habzsolod.
Fényt és árnyat megkötsz, míg ránehezül
arcodra fénylőn, édes-keserűn,
mintha az egész világ szakadna rád,
próbára tesz, a bajban mennyit érsz,
ha érzi vészben fuldoklók jajszavát
őssejtnyi léted, míg Istenig érsz,
s a partot-érés örök reményét is
pórusaidba vésed be konokul
-legyőzve magad, hogy hinni tudj mégis-
mikor a könnyeid mosolyba fordul.j