Mintha éheznél

Tedd büszkévé,
hogy vagy. Csak neki.
Amilyennek álmodott
éjbe lobbant lázban
s hordott szíve alatt,
míg megszült e világra.

Ölelje karod télben,
jégvihar dúlás közt,
mintha szívetek
összeérne.
Terítsd fölé árnyad,
hagyd a fényeket,
- rég eltelt vele -
mikor égeti nap,
mint szétomló kévét
levágott tarlón
a nyár heve.

Őrizd kenyérálmát
zöldellő vetéstől
kés suhogásig,
míg vet, s arat.
Neked szeli testét
darabokra.

Szeresd úgy,
ha körberajonganak
gazdagon mások,
mintha éheznél
s utolsó falatod volna.