Minden a régi

Ha a lehunyom a szemem
minden a régi,
amit belém zár
s foglyaként őriz
az emlékezet.
Köröttem hamvába dől
így a világ,
Dühönghet lakópark,
pláza-orkán, aqua-sikló,
toronyház, kristályég,
roncsderbin kicsorbult táj.
Ígérhet szebb jövőt,
nem érdekel.
Nekem a megcsapolt múlt
értéktelen felszín.
Amivé lett, az fáj.

Ha lehunyom a szemem,
ott a liget, a tó, a pad,
ahol vártalak,
s öleltelek.
Vakká váltan vonzza
lelkem ma is
az utca, a tér, a ház,
s boldoggá tesz,
hogy ott vagyok újra
veled s anyámmal
életre szépült vágyban
reménytelenül.

Ha lehunyom a szemem,
szívem elszorul,
félek, mint aki álmot lát,
s nincsen lesz minden kincsem.
Szabadulni nem tudok,
minden ébredés fáj,
ahogy rám tör zsibongó
zajjal harsogó torkokból
újra a van, s ott állok
magamban egymagam.
Nélkületek egyes
egyedül.

Olyan vagy

Olyan vagy
Mint a védtelen virág
Ha hozzám menekülsz
Ábrándos harmat vagy
Olyan vagy mint a vágy
Széttúrt felhők közt
Lopakodó búvó hold
Rejtelme vagy
Tiszta mint a kristály

Olyan vagy
Mint a gondolat
Hajnal szülte égi láz
Csapongva szárnyaló
Mint fojtogató csók
Kimondott szó
a néma csendben
Tenger korbácsolt vad
Vihar szelíd szellő
Benned mind rejtve van
Szívbe zárt örök játék
Izgalma tétje vagy
Míg megküzdünk
Egymással egymásért

Olyan vagy
Mint sziklába vájt moha
Kés az élet torkán
Remegő fénynyaláb
Csillagok hulló pora
Mindig ugyanaz
S mindig valami más
Pusztító varázslat
Éltető valóság
Amilyennek régen
Megálmodtalak
S magamnak se
Mertem bevallani

Az utolsó szó jogán

Megtépett ruháid
Rajtam vasald ki
Tested lüktetőn
Horzsolja testem
Étkeid ízével
Csábítón a szád
Mikor éhezem
Engem etessen

Ne hagyj térdre hullni
Sistergő csendben
Ha elárultak
Ott is szólj értem
Korbácsold fel szívem
Utolsó vérig
S add át magadat
A mindenségnek

Ez kell mindkettönknek
A vágy kísértsen
Ne puszta részvét
Nem kérek ebből
Önfeláldozások
Nélkül higgy bennem
Mielőtt kisiklanál
Üres tenyeremből

Eszméletlenül

Kiket méreg emészt
úton útfélen
csak úgy
s fortyog dühük
határtalanul
nem jut előre egy sem
türelmetlen mind
hogy célba érjen
dúló viharokban
vagy behajózva
a nyugalom
felségvizeit
semmivé formált
szelíd tespedésben

S ha mégis
megfeszülnek vitorláik
haragot lobbantanak
a jó szelekre
méregre mérget nyel
ideges lesz újra
képtelen elviselni
hogy révbe érhet
csókolva csendbe hullt
ringó öbleit
a nyugalomnak
belehalnak inkább
a türelmetlenségbe

Ki érti mindezt
örök kérdés
megfejthetetlen

Így telnek napjaink
egymásután
hajózunk lehorgonyozva
konok csakazértis
lélekvesztőkön
rohanó partok közt
nem szab határt
az elmúlásra
a létezés sem
eredünk
hegyek magasán
mint az ér
s ahogy idő halad
átszeljük szűkülő terét
a vágynak
szétfolyunk ezerfelé
millió darabra
zuhanunk együtt
békétlen szívvel
óceánok mélyére
s mire feleszmélünk
hogy éltünk is
már rég
elfelejtettek

Látszatok

Üres lett nélküled a kis szobám,
búvik a csend, utánad motoz.
Hogy nem vagy itt, most érzem igazán
hiányod, mert hozzám tartozol.

Fájó emlék már bennem minden perc
gyönyörűsége, mert elveszett.
Áldom sorsom, hogy olykor itt lehetsz,
s megfoghatom fáradt kezedet.

Míg szemed fényét szememben hordom,
nem gyötri meg lelkem semmi kín.
Összeköt veled túl az álmokon
egy végtelen, örök égi híd.

Egy behajtott könyv, egy üres pohár
maradt - hogy elmentél - utánad.
Mégis esténként, ha a nap leszáll,
én megvetem vetetlen ágyad.

Mert így vagy velem s nekem elég ez.
Jössz, éltetsz, s lehullsz csillagomként.
Parányi öröm a mindenséghez.
Kérem Istent, Anyám, ragyogj még.

Itt voltál

Üres lett nélküled a kis szobám,
búvik a csend, utánad motoz.
Hogy nem vagy itt, most érzem igazán
hiányod, mert hozzám tartozol.

Fájó emlék már bennem minden perc
gyönyörűsége, mert elveszett.
Áldom sorsom, hogy olykor itt lehetsz,
s megfoghatom fáradt kezedet.

Míg szemed fényét szememben hordom,
nem gyötri meg lelkem semmi kín.
Összeköt veled túl az álmokon
egy végtelen, örök égi híd.

Egy behajtott könyv, egy üres pohár
maradt - hogy elmentél - utánad.
Mégis esténként, ha a nap leszáll,
én megvetem vetetlen ágyad.

Mert így vagy velem s nekem elég ez.
Jössz, éltetsz, s lehullsz csillagomként.
Parányi öröm a mindenséghez.
Kérem Istent, Anyám, ragyogj még.

Tökéletes szerelem

Mondj olyat, ha tudsz,
amit senki más.
Mindegy,
hogy igaz,
vagy hazudsz,
ha jól esik,
csak benne legyek.
Ne tökéleteset.
A tökéletes
gyanús, vagy hibás.

Mondd azt, hogy
szeretsz
s gondold, hogy
szeretlek,
ahogy én mondom,
mikor te
gondolni se mered.

Látod, ily egyszerű ez.
Így lesz ígéretes
ma,
holnap
valóság
kettőnk szerelme,
ha gyanús,
ha hibás.

Ha
nem is tökéletes.