Egy pillanat...
s tiétek a terméshozó lombos idő.
Remények, álmok. Járatlan utak,
rejtélyes csodák, ami vonz, ami hajt.
Tiétek a felsejlő végtelen.
Rátok vár mind, TI vagytok ŐK,
őket hordozzátok, a teremtő erőt
s benne e NAPOT,
mely sorompó, sztráda, határkő,
szívben fogant mámoros csillagkép.
Színek, tavaszok, ízek
virágtestté faragott szobra.
Jel, örök mementó.
Test és lélek lázadó lüktetése,
életre lobbanó hajnali tűz.
FÉRFI-NŐ! Kit egymásnak teremtett
s önön képére formált az Isten,
nektek adta a világot,
ahogy egymásnak titeket.
Nevetek így marad fenn
s új csillagokat szül a vágy,
utódokat az idők végeztéig,
míg éget a tűz s lángot vet a szó,
a kimondott: IGEN.
Egy pillanat...
szemvillanásnyi fény volt,
-megérintő varázs,
simogató égi fuvallat -
ahogy jött s megrészegített.
Elrabolta szíved észrevétlen,
felhők ölébe dőlt s új szívet adott.
Te álmodtál róla,
ahogy álmot szőtt rólad... Ő
ébren annyi éjszakán,
mint akit megbabonáztak.
Őrizted a kincset,
ahogy szív, szem, hang
őrzi féltőn az égi csodát.
Mit számít az, ki rakott előbb
bilincset a szívre, mikor megcsodált.
S hogy rab lesz, vagy szabad
óvó karok közt ha gyönyör a fogság,
-nem lehet szavad -
mennybe repít egymáshoz láncoltan.
Egy pillanat…
ma már emlék, amit csendben
magamban hordok.
Emlékszel, éveim veled mértem
-kilométerhez millimétert-
fogyó holddal napfényragyogást,
az első lépést, amit tettél
s a szót, amit kimondtál.
Csillagát szemedben a nyíló értelemnek,
lángra kapott rőzselobogást.
S ahogy fogyott bennem idő,
szűkült a tér, benned lett több,
gazdagabb minden lélegzetvétel.
A büszke mosoly, hogy lássam,
a kudarc, a kín, hogy lásd,
ha fáj is sikerrel ér fel.
Nemesebb lesz tőle a lélek
s úgy formál, mint a sors formálja
értékét a drága szépnek.
Egy pillanat...
csillaggyújtás ez, nem hegyomlás.
Új értelmet kap az Én,
más lesz az Ő s több a MI.
Új rangsort dobbant a szív
kifeszített fényszárnyain
benned báj, varázslat, kellem.
Leveti árnyait a gondolat,
ki se kell mondani, hogy értsd.
Nem lesznek féltett titkok,
amit riadt csend hordoz,
se hamis szó, elrejtett sóhaj,
míg ringat és tüzel a nyár.
Az élet kegy, ajándék, kihívás,
bőkézzel rak terhet a vállra,
árnyakhoz méri jussát
benned a büszke fény.
Hát ne félj...ha szomjad olthatatlan
s túl izzik test és lélek.
Ez kell most. A hit gyógyít, felemel
s tiétek lesz minden pillanat
ezerszerte szebben...a szerelemben.
Áldva légy sors, kérlek...add meg nekik,
hogy így legyen.
(2012 május 19)
(Unokám Adrienn és Botond házasságkötésére)
