Könyörgés az emberért

(" Én dicsőítettelek téged a földön
elvégeztem a munkát,

melyet énrám bíztál..." )
(János e. 17 )

Atyám! Eljött az óra!
Dicsőítsd meg a Te Fiadat,
Fiad is dicsőít majd Téged,
s hull a szóm a vérző a hóra
szívbe martan, mint éjbe a pirkadat,

hogy elűzze  a sötétséget. 

Adtál hatalmat s erőt,
földre küldted egyetlen Fiad,
hogy dicső neved hirdessem ott.
Adtál nyájat, hozzá legelőt
s rám bíztad, óvjam bárányaidat.
Testet adtál szellememnek, ami sosem volt.

Itt születtem e földön,
pásztorok vigyázták álmom
kietlen pusztában s igédnek
hitét véremmel hirdettem,
hogy tövises utam végig kell járnom,
születnem, meghalnom, hogy hozzád visszatérjek.

Az EMBERÉRT könyörgök,
nem a világért, mit ott hagytam
vak sötétben fenn a Golgotán.
Nevedben őrzöm ma is az embert,
mert életem neki adtam,
hogy egyek legyünk,

ahogy Te bennem Atyám.

Azt kérem e végórán,
legyen minden EMBER itt velem,
lássam az ellenem vétkezőt,
mikor csillagfény borul rám
s szemeim lehunyom fenn a kereszten
...és szeress, ahogy szerettél

a teremtés előtt.