Mementó

Búcsú a Nagytarcsai laktanyától...)))

Seres László:
MEMENTÓ

Még egyszer jöjj vissza, hogy ne feledjünk.
Volt egy ezred. Emlékszel? Azt meséld el.
Az idő kegyes itt, megállt felettünk,
füröszt a múlt ablakrésnyi fényben.
Nem döng a léptünk, a szívünk botorkál,
fészkünk dédelgető öle ringat
a meghódítottak szerelme jogán.
Visszasírjuk régvolt álmainkat.
Egy kézfogás, egy szó, látod, itt vagyok
újra. Az idő nem fogott rajtad.
Szemednek ma is régi fénye ragyog,
árnyékod lett kevesebb alattad,
s több az évgyűrűdben csillag-jel léted,
mikor a végzettel hadakozol.
A férfi benned újra gyermekké lett,
hogy elhidd, csak a világ változott.
Nem vagy idegen, hisz minden ideköt,
a Szilas szült, bölcsőd volt itt a had.
Öröknek tűnt az élet e völgyek közt,
csak a halálunk, az egy pillanat,
s mit alkotott hit, szellem, emberi kéz,
állnak még kövei a falaknak,
s az utókor a legendát feledni kész.
Egy kihunyt kráter még mit akarhat.
Mi marad utánunk egy lezárt aktán,
pecsét ütötte nyom, dátum, kézjegy.
Élt ötvennégy évet. S a vén laktanyán
a név, lakat a gyászjelentéshez.
Ne kérdezd hát, nélküled most merre, s hova,
hogy üszkök hantján nyílik még virág.
Ha szívedben is eltemeted, soha.
Volt egy ezred. Mondd, ki emlékszik rá...

2007 március 22