Szembenézve

Mikor rám figyelsz, visszafigyelek,
fejet hajtok, mint az érett kalász.
Ködbe vésznek tobzódó szóhegyek.
Ha jössz, nyitva az ajtóm, megtalálsz.

Lelkem terített asztalán étel
tányércsendje vár, mikor mellém ülsz.
Megosztozunk a kanálcsörgésben,
árnyékoddal árnyékomra vetülsz.

Hogy fény maradhass, szívemben tükör,
simogatón, tisztán, hogy mindig lássam,
a világot, ahogy bennünk tündököl,
ha szembe merünk nézni egymással.