Igazság

Ezernyi kérdés egész életünk,
minden napunk rá egy-egy felelet.
Cipeljük a fénybe kúszó égig
vállainkon a felvett keresztet
ritka kincsként, míg a vérben szült szó
gyötrőn vajúdik a csukott szájban
s úgy zuhan ránk, mint a felismerés
csillagfény jele az éjszakában.
Nem vagyunk próféták, lámpagyújtó
új istenek, nincsen ellenszerünk,
hogy meg ne vakítsanak szemünket
kiszúrva orvul, ha látni merünk,
s meghallani eltitkolt szavakat,
mit őseink hagytak örökségül.
A igazság elhallgatva dúvad,
kimondva csendben hozzánk szelídül,
hiába fojtják el érckezekkel,
vagy temetik el magukba mélyen.
Börtön, máglya, bitófa sem árthat,
nem fedhető el a szemfedéllel.
Mint kertjeink fái kizöldellnek,
úgy hajlanak Isten kezéből földre,
hogy bennünk válnak gyökértől-lombig
búvó sejtjei örök termőre
éltetőn, mint aki népet vált meg
s pallost emel fel az égig érte,
s úgy néz könny s véráztatta hadára,
mint anya újszülött gyermekére.

Sikátorcsend

Áldozat-késelt szó csak az ígérvény.
Sóhajfújtatók, elfojtott aknák.
S.O.S.-t hörgő tüdők. Ehhez nem kell kérvény,
hogy tiltott szellemét rendbe rakják.

Nyüszítő árnyak, sikátorcsend, húgyszag.
Szoc-segélyes gyűrt vezércikken hál.
Rongyba-csavart testrészek földön kúsznak.
Álmuk egy hörpintés, éh s fagyhalál.

Ébredező hitben piától bűzlik,
s "rugós" haverokra vár nyeletlenül.
A magas-politikát itt nem űzik,

köp rá mind mélyről, utána se néznek.
Búvársors könnyű pille-nehezéknek,
ha a rum bennük újra alámerül.

Óperenciás tengereken

1.

Vízi parádé, ebihal-edzés.
Anyunak csupán kacsaúsztatás.
Megtanultam azt, hogy minden kezdés
egy újszülöttnek megpróbáltatás.
Bár a víz alatti faltechnikám
a fordulóknál még nem kiforrott.
Kezem, lábam, meg popsim is kiáll,
mint egy periszkóp, vagy ringó holdkomp.
A kád lassan megindul alattam.
Naggyá nő benne sok apró játék,
mintha kilenc árbocos fregattal
Óperenciás tengeren járnék.

2.

Beáztatott mosni való.
Benne maradt a gyerek.
Himbálódzik, mint a faló,
Habzik, csapdos, tekereg.
Egyre tisztább ing, kis gatya.
Nem kell Persil, Biopon.
Meg is szárad minden rajta,
míg simára vasalom.

Könnyes melődiák

Egy "kivénhedt" zenész,
egy elnyúlt bús gitár.
Füstbe ment az egész
hajnali fesztivál.
Az ujjak oly picik,
az oktáv meg nagyobb.
A húr is hisztizik,
tiszta kvintet nyafog.

Mégis felsír benne
fájón az a hangsor,
mintha ünnep lenne,
szívében harang szól.
Könny fakasztó édes
csillag-melódiák.
Mondd, ennyi szépséghez
minek kell a... gitár.

Bűnhődés

Könnyítsd meg lelked, hogy szállni tudj
titkolt bűnök nélkül az égig.
Ne szólj, vezekelj, hogy megtisztulj.
Szavaidat tettekben mérik,

s míg kínoz, megnyugvást úgyse lelsz,
ha összetörtél s a bűn ott maradt
lelkedben s csak vakon tévelyegsz
válladra vett kereszted alatt.

Vízesés légy, hagyj el minden allűrt,
mely vonz s áltat. Vesd mélybe a bűnt,
hamis istent és hamis oltárt,

melynek kiszáradt medre voltál,
s most megtisztultan arra vágyik,
hogy elvigyen az Óceánig.

Ma én ébresztem a Mamát

Ma én ébresztem a Mamát
Lábujjhegyen hogy felérjem
Elkészítem kakaóját
Kacsatöpörtős kenyérrel
Még az ágyát is bevetem
Mosolyommal s meghallgatom
Mit álmodott mert szeretem
Ahogy Ő is nagyon-nagyon

Nem szólok rá hogyha játszik
-Tudom milyenek a fruskák -
Az se baj ha kúszik mászik
Vagy a lajhárnál is lustább
Ma picit elkényeztetem
Bízza rám nyugodtan magát
Megfésülöm, öltöztetem
E nagyra nőtt Barbie babát

Nem sürgetem egész úton
A cuccait átvállalom
Táskájából lesz majd púpom
A suliig a hátamon
Míg cipelem s boldog újra
Hogy isibe jár úgy mint régen
S ha a leckét megtanulja
Érte megyek megígérem

Kezed a kilincsen

Világéletedben -tudom jól-
áldatlan sors tenyerelt rád,
alig volt, mely áldott.
Egyik magába zárt, s kitaszított.
Másik befogadott utcára verten.
Dolgaid rendjét égette beléd
konokul torz, vaksi gőggel,
s mikor lelked kötelein
tiszta vászon lengett,
elvakítva jámbor szelek közt
jó szóval, lágy simogatással,
keresztre feszített.

Kenyér, csók, otthon
reményét adta az Isten,
hogy hinni tudj elkárhozottan is,
s ha reményvesztettként
bűnbe estél, fel is oldozott.
Te kérdések nélkül semmit se sejtve
hittél neki hitetlenül.
Megjártad mennyet, s poklot
ujjongva, kínok közt fel, s le
megsebzett, törött szárnyon,
mint aki önmaga elől menekül,
hogy hazataláljon.

Ma már csak földön jársz
s hátrafordulsz, hogy láss,
hogy lássanak.
Megtisztultál. Nincs utánad nyom
sehol, semmin sem.
Hosszú útról érkeztél meg,
valahol már várnak.
Kezed a kilincsen....