Hexameterek

1., SZEXAMETER

Nyílik a nő dús
kelyhe, virága
karodban a vágytól.
Bölcsőt ringat
a csípő, ájult
csók tüze lángol.
Égre kibomló
bolyhos ölében
hold-tavi kráter,
izzón láza kigyúl.
Gyönyörét ne kutasd,
de találd meg.

2., MONDD, EZ A REND

Fejbe ver orvul
a múlt keze még ma is
újra meg újra.
Mondd, ez a rend,
tűrj, mint rég,
s fogd a pofád be
gyanútlan.
Ölj, vagy ölelj,
nem számít semmit,
hogy ki a bűnös
itt, hol a pajzsra
emelt sunyi
gyáva gaz
érdemesült hős...

Gyávaságból

Ki gyávaságból tart veled, s tagadja,
-mosolya harag, áttetsző vérgőz-
sebeket ejt, s a tőrét sebben hagyja.
Engedi, hogy közelébe férkőzz.
Bókja csikorog, loboncos lángot vet,
-belül tisztán szól, de kívül hamis –
képtelen kimondani azt, szeretlek,
mert menne is, meg maradna is.

Könnyek

Hullajts könnyet
hogyha bántlak
a száraz szik
csak gazt terem
lombja sincs a
kidőlt fáknak
mit ér a szív
ha szívtelen

Ne menekülj
engem bánthatsz
ha érted meg
kell szenvednem
könny nélkül csak
nekem fáj az
ami könnyek
közt neked nem

Kirekesztettek

Befogadtak a kirekesztettek,
-kiket tüzes lándzsákra tűztek
félistenek, dögkeselyűk,
odadobva vérbe hulltan
véget nem érő sorfal közt
eleven húst szaggató
suhogó korbácsnak őket-
hogy felnyissam kiszúrt
szemeiket, míg nem késő,
hadd lássák kirekesztőiket,
ha érdemesült mentség ma
az önként vállalt vakság,
bábeli hangzavarban a síri csend,
mindegy, hogy ima, vagy káromlás,
amit ajkuk némán elrebeg,
s pokolba vagy mennybe visz.
Míg Cherubjuk lelkeikre vigyáz,
átokszóként hangzik fel az Ámen.

Bélyegek ők is mind
mindnyájunk bélyegén.

Most csillagokat bontok nekik,
s elébük hintem a Napot,
lesem égi lábnyomukat,
mikor a Földre közénk
újra visszatalálnak.

Rád szabott sors

Míg gondokkal fekszel le,
gondokkal is ébredsz.
Könnyű csillagálmokat
mondd hogyan remélhetsz,
ha érzed, hogy az éj is
összecsap fölötted,
s hagyod, hogy ágyad tüzét
eloltsák a könnyek
elemésztve magad, hol
a lángolás a jó,
egy kalandozó lágy kéz,
egy simogató szó.
Hozzád búvó csillagfény
ringó öled taván,
őrjítő varázst gyújtva,
annak ki rád talál
remegőn, mint gyötrő
örök, élő készség.
Az álmok is szebbek ott,
hol élni merészség.

Rád szabott sors. Kihívás.
Építs utat, hidat.
Álmodd azt, hogy élsz, s indulj.
Éld meg álmaidat.

Kiválasztódás

Bábjátékos csak, mi más tehetne
eszme kufárból lett palimadár.
Értelmet játszik a tespedt elme,
mint a vokson vett sok szakadár.
Új dogma se kell, úgyis nyerő lesz,
ne rágódj a rég megírt malaszton.
Hamuba sült kényszer-menyegző ez,
mézesmadzagot oszt a menyasszony.

Tejúton

Szembeszálltam
a megrokkant fákkal
ágain vak lovak kalimpáltak
tüzesek
nyeregfalók
dőlt betűk
sörényén tarlótüzek füstje ült

Végig csókolt
testemen a hajnal
harmatár hullt
szétomló arannyal
s a múlt ködén át
mint aki napba néz
a világ terhét
rakta rám ezer kéz
úgy zuhant be
az ablakrésein
a megrészegült fénycsík
vakítón oly pengeélesen
hogy szinte fájt
minden porcikám
mikor hozzám bújt

Feloldozást vártunk
bűneink alól
mindketten
fény s árnyék határán
lázas szívveréssel
s a szavak élni kezdtek
mintha hallanám

Siess ne késs el

Kávét főztek
valahol valakik
érzem ahogy
átgőzölög rajtam
a habos tejúton
te...vagy más...
már nem is tudom