mint szántó-vetőt tarlón a Nap.
Örök szomjam légzőgyökerének
érzem learatott magamat,
magvaim rég elvetett reményét
-keserves oltár-áldozatot-
melyből erényt kovácsol szükségként
a szik, vagy rög, ami arany volt,
s rög lett, mire balgán észrevettem
tört fényét lelkembe ojtottan.
Tavasz lesz, jaj, el ne feledjem.
Uram, a tarlót felszántottam…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése