Boldog boldogtalanság

Újra kitűzted a cölöpöket
visszafordító jelnek,
léleknyugtató határnak elém

elárasztó sötétségben,

-számkivetettnek-
hogy haza találjak.

Új hont ígérsz, tiszta,

vérforraló nyughelyet,
harangcsendes esti imát
sok-sok bolyongás után,
mikor rám szűkült alamizsna

lett az idő és a tér,
s a vágy is visszafordult bennem. 

Szeretne újra hűvös
gyereklábnyomokban járni.

Most védne utolsó hadoszlopod,
mikor vesztésre állsz,
-s érvek nélkül csatázol-
hogy elejét vedd a szónak,
mit el se mondtam még,
s amit elmondtam,
félreértettél, s azt várod, 

hogy könnyedén célt érj,
lábhoz tett fegyverrel

jöjjek könyörögni,
adjam fel magam
egy talpalatnyi boldog
boldogtalanságért.

S tanuljak meg újra hallgatni,
vagy újra mennydörögni.