Rémálom

Mintha álmodnám...

 a trón színarany,

 a karzat mély, lila brokát.
 Bársonyszékek, tűzvörös

 szőnyegbe süppedt lábnyomok.

 Körben almazöld ufók, földöntúliak.
 Lenn morajló hangorkán,
 fenn nyájterelő kolomp.
 Szuszogó, rágó, nyelő, hörgő

 cafrang-fényező rangkórság,
 főúri mód, a házban ez dukál.
 Törvényre emelt önméltóság
 keresztjére feszül,

 úgy ad a bűnére  feloldozást.

 Istentelenül.

 Mintha álmodnám...

 küszöbön túl minden olyan más.

 Rácsok, beton-védvonalak,
 kilincstelen tölgyfákba

 cifrázott rozsdás-(t)rendek,

 hol minden lépcső barikád.

 Süket ajtók, vakablakok,

 testüket óvó ősbölények,

 kik nem látják, ez a világ

 gőzölgő kondér-szegénység, 

 hajléktalanok, kígyózó éh-sorok,

 újságba csomagolt fagyhalál.

 Rémálom ez. Kinn is, benn is,

 mikor a lélek, ...a lélek alszik,

 vagy talán nincs is már.

 Jó lenne felébredni már.