Boldogság

A boldogság
mezítláb jár, mint az Isten.
Lélegzetet se vesz. Észrevétlen.
Léptei neszét se hallod, mikor rád talál.
Színtelen, illattalan, éltető harmat.
Ledobja magáról álruháit,
s rád teríti teste ragyogását.
Átlebeg rajtad, vággyá formálja
mozdulata ívén a horizontot.
Csillagokat gyújt.
Felkel hamvaiból újra s újra,
mint a tetszhalottak, ha az éj közeleg,
hogy a tiéd legyen.

Fura egy szerzet Ő.
Hűséges és hűtlen szerető.
Körbevesz, elringat, észre se veszed.
Hiánya fáj s éget, mint elcsókolt csók
a szádon, míg ízeire emlékszel,
hogy karjába vett s föléd hajolt.
Hiába téped ruhád érte,
hiába jajongsz, könnyeket hiába ejtesz.
Úgy hagy el, mint anyját a gyermek
s szívedben örök, visszavágyó csend lesz.