MAGAMRÓL

Saját fotó
Hungary
Menthetetlen vagyok, örök optimista és menthető, ha átsüt felettem a nap s árnyék borul rám, emberbőrbe kötve kiadatlanul.

Keresés ebben a blogban

2015. jan. 25.

Fáj a szívem

Fáj a szívem ha nevetek
Nem viselek álneveket
Se nevemhez új álarcot
Csak amit a sors rám karcolt
Széttört lantban cseléd a hang
Dal helyett is csak könny fakad
Kinn rekedtem testem falán
Belül zörgethet a halál

Barkóbázom

Barkóbázom magammal
Az életem lett a tét
A volt kimondhatatlan
A lesz már néha félt
Bennem volt varázshegyek
Lobogó füstsörénye
Egy ujjnyi csak egy nyelet
Mintha az égig érne
Rákérdeznék hisz tudom
Mit hozhat a sors nekem
De félek ha kimondom
Már nem is veszíthetek

Kupec alku

Hasonszőrű bajban, vészben
hasonszőrűt fel nem koncol.
Hegyeset köp, kéz csap kézbe,
fifti-fifti, a ló koncon.
Kicsit sánta, már foga sincs.
Kupec alku, sanda érvek.
Ki se mondták, hórukk, lassíts
a vértelen telivérnek.
Nem kell több zab, kidőlt a ló.
Kehes is volt, hát égbe ment.
Harci ménnek élő a jó,
kolbász belőle még lehet.

Légy erős

Légy erős, ha tép az orkán,
légy erős, ha ver a jég.
Ha más gyenge, csak botorkál,
te akkor is erős légy.
Talpon marad, aki erős
túl a gyűlölet hegyen.
Nem kell hozzá, hogy mesehős,
hétfejű sárkány legyen.
Míg gyermeked hozzád bújik,
erős vagy, mint senki más.
Mennyből csillagáldás hull így,
s törpéből lesz óriás.
Ha a bánat, -nem várt vendég-
seregei rád törnek,
nyújtson erőt sok szép emlék
leheletnyi erődnek
Ne törődj a szélhámossal,
gazt a föld is kiveti.
Küzdelmed a rád rót sorssal
hited erősítheti.
Tárd ki szíved, tárd ki végre
míg vihar dúl, zeng az ég.
Álmodj bátran, s küzdj is érte,
erőd újra visszatér.
Légy erős, te nem csüggedhetsz.
Múlik az éj, pirkad már.
Eljön érted, akit szeretsz,
s aki szeret, visszavár.
Maradj olyan, amilyen vagy,
s légy az, aki lehetnél.
Engedd, menjen, aki elhagy,
jön majd más, ki többet ér.
Nem született egyikünk sem
áldozatnak, se hősnek.
Légy hát erős, mint az Isten.
Erősnél is erősebb.

Teremtő varázslat

Teremtő varázslat ez
őssejtnyi lét
csapongó lélektánc
milliónyi szövet
kibontott virágszirmok
vajúdó lázban
amit az ember hord
rejtett tisztaság
titkos bélyeg
átörökített jó
- magunkból magunkba -
egy új feltámadásra
Ez a sorsunk
emberi küldetés ez
- sziklatestünkön parányi rés -
könnycseppnyi Isten csak
a világmindenségben
mely áthatol a rosszon
felcsobban
duzzad
ölelkezik
pórusaink remegő vágya
hol ér pattan
forrás fakad
folyók szelik át
testünk lankáit
s tengerről álmodunk
nekiszabaduló végtelenről
mely börtönöket dönt le
megállíthatatlanul
s a tudattá nemesült ösztön
bennünk jár frigyben
gyógyít
ápol
visz
repít
hegyekről völgyekbe
velünk fordul a Nap is
lángkardja átszabja
ormok lágy ívét
kristálynedve éltet
s szomjat olt
Teremtő varázslat ez
őssejtnyi hit
kétely s remény
virágillatban ébredő
éltető zsongás
őrizzük óvón észrevétlen
-az ember így teremtetett-
s mint hangzavarban
tisztán zengő hang
hozzánk bújik hízeleg
közel kerül a szívhez
ember szülte szó ez
pillanat csodája
az örök teremtéshez
ősök ajkán s utódokén
mióta áll a világ
eggyel kezd az élet
másikkal bevégez
ahogy kimondatott
általad Uram
mikor megalkottad
az embert
Légy
mert akarom
Sokasodjatok
mint termővesszők
test-test lélek-lélek által
egymásba font öl-melegben
legyetek szépek s jók
mézédes szőlőszemek
mámortól csordult cseppjei
szomjas szájban
éhséget csillapító
termékeny föld
vetésre aratásra
kergetőző loboncos szél
ringó búzatenger
mindennapi kenyér
vívódás s megfontolás
míg áldozatot kér az Isten
vérrel szentelt oltárán
egy arasznyi fényben
s fennmaradtok
ahogy mondtam
Légy
mert akarom.
S lesz
mindig teremtő varázslat
újjászülető ihletett perc
életet hordozó
ér
patak
folyó
tenger
termékeny föld-öl
vágy és csók
mértékadó jóság
szárnyaló örömnek
megbilincselt bajnak
S lesz
emberi szó is
megértésre bennünk
tavaszhozó reménnyel
az elvetett magnak

Életelixír

Ajándék mind az
amit a szív ad
életelixír
-fel se hánytorgatja-
mikor az a másik szív
mint harmatot a föld
csendes alázattal
befogadja

Homokozó

Sápadt ajkadon csendben elülnek
halk fohászok, szent alleluják.
Robajos vízesés lett az ünnep,
Megfagy a szív, áldás se hull rád.
Bűnös, bűnnel bűnt fedez, s míg nincs nyom,
a száj néma, szemérmes a vád.
Az igazság, rég oly féltett kincs volt,
ma homokra épít palotát.
S ki Istenhez mérettetik törpén,
hiszi mind, arasznyi létében,
hogy minden jó csak általa történt.
Övé trón, hatalom földön, égen.
Ezt kaptad a sorstól osztályrészül.
Örömködj hát. El kell viselned.
De mondd, a légvár, míg fenn elkészül,
mihez kezdesz ennyi istennel.