Élni vagy halni

Kezet emel rá a fenséges ember, 
egy magasabb faj büszke éke.
Nincs törvény, mely tilt, hát szeme sem rebben,
hurkot vet rá, öl nyárban, télben.

Pedig hogy vigyázta, mindentől óvta,
jól lakatta, hogy megehesse .
Összerakhatná a gyilkos tor óta,
de széthullt falatokra teste.

Lelkünkre ösztönök béklyója sújt le,
nincs választás: élni, vagy halni.
Valljuk azt, itt az erősebb jogosult lett
haláluk árán fennmaradni.

Sikonganak végig, bölcsőtől sírig,
mintha csak minket siratnának,
s mi fejet se hajtunk a kisült zsírig
disznóink vérbe hullt hadának.

Örök titkok

Titkok nyomát őrzi
a megrekedt idő
virágon fán
ujjaid hegyén
bármerre jársz
vibráló tűz éget
csendes ősi varázs
minden érintés
minden simogatás
a megsárgult képek
elmosódott vonalán
s te lebontanád éveid
bezárt csillagíveit
hogy lásd szívedben érezd
ami volt s rejtve van
emlékeid füstezüstjén
megalkuvás nélkül
egymásba omolva
a megkopott vásznon

Véredbe így ivódtak
ahogy a színek
a sötét lila a kékhez
halványzöld árny
az aranybarnához
formák jelfoszlányok
titkos rejtekhelyek
rég kihűlt kráterek
a múltból amit őrzöl
oldva a kor bűvöletét
a gúzsba kötöttet
s felépíted magad újra
titkos vágyakat idéz
minden visszaölelés
ami volt de holt már
holdas éjek illatát
kéred számon a sorstól
hófödte égi bércek
szikla-mély csendjét
meghitt szentélyét
az egykor vonzott
édes őrületnek
márvány-hideg égi-tűz
vetett égboltját
ami repít ha rágondolsz
hátpecsétes zár alatt
szerelmed lelki-kódját
suttogó-sejtetését
szív s ész formálta vágyban
mikor rád szabta hevét a Nap
s ébredő tűzkelyhek
visszfénye borít lángba
hallgatsz nem beszélsz
cinkos próbatétel ez
a néma fecsegés
ahogy őrzöd titkaid
s nem csak önmagadnak

Így leszel egyre gazdagabb
titokzatos mint az éj
feltáratlan ősi kristály
rejtély szenvedély mámor
lángra lobbanó égi vándor
ki önmagában bolyog
s kínjára nincs vigasz
így erősítik hited
az egymásba szédült
csillagfénykörök
álomnyi lebegés vonz
üveghegyeken túl
kamaszkori ábrándok közt
fúj riadót a szív míg ver
átveszi ütemét a test
a szeret nem szeret
hajdanvolt sikolyos tánca
szolid lányregények
összekacsintó lázadását
a megcsendesült vágyig
s hordozod génjeid
tengert rengető tisztaságát
hol simogató szelek zúgó viharok
őrzik óvják rejtik titkaid
gyermeki hittel mint hajdan volt
randevúk pásztorórák
eltévedt és hazatalált
boldog-boldogtalanságát

Köszöntsd őt
ha arra jársz ha hív ha hívod
nyiss lopva kaput
mit soha be nem zártál
őrizd tovább titkaidat
a vágyakozás keserű szomját
megédesítők csókjával
az életed meséld el nekik
mint aki csodák bűvkörében élt
hódolt neki s hódított
s ha mégis rád ismernének
valakik valaha valahol
légy büszke rá ne pironkodj
szívedre hallgass csupán
mit súg mikor mindezt
fájón letagadod

Csak úgy

Feladni elvet,
amit zendülő vér, vágy, agy
csillagközi pályáit
végig járva vésett beléd,
csak elvtelenül lehet.
Hitet is csak hitetlenül.

Megcsalni szerető Kedvest,
lelkedből forrásként fakadót,
-gyönyöröktől megkísértetten,
mikor a test nedvein falánkul
éhség rág, mint a féreg-
megalkuvón megcsalatlanul.

Eldobni nőt, a legdrágábbat,
ki téged önmagává tett,
s magadban féltve hordtad őt,
csak úgy, belehalsz előbb,
hogy élni tudj tovább,
mikor lehull az álarc,
nem szólsz, hallgatsz
ordas szívvel,
mint a kivert kutya
boldogtalanul.

Magyarázat nélkül

Janus-arcú
a Szerelem
képmása
a Válás

csorba fényeket vet

annak akit
a tűz éget
jégverés is
áldás

hogyha életet ment

s mikor a tél
dermeszt holttá
elégne a
vágytól

gyönyörtől gyötörten

így szeretünk
így válunk el
asztaltól
meg ágytól

darabokra törten

elindulunk
újra vakon
egymástól
egymásig

egy újabb szerepbe

s míg távozunk
míg érkezünk
mindig vár
egy másik

szerelmek-szerelme.

Írj

Írj
vérrel ha nincs könny
s könnyel ha vér sincs
törd meg a hallgatást
ha elkezdted
érj a végére
a hallgatás fáj
viseld a kereszted
hogy génjeid
ember-arcot szabjon
naponta rád s magad légy
ki vádol s megbocsát
a készt nem kapod kézhez
az élet megsarcol úgyis
ha kitaposott úton jársz
nincs szárnyas-út
mely égbe visz
csak útvesztő
ön-csonkolt szárnyalás
hogyha hallgatsz

Írj
hittel
szabad akarattal
hit nélkül elvérzik a szó
a kor beléd kortyol
gyászt se ülnek érted
hittel Főnix leszel
hamvaidból újra
úgy élj hogy tűzben égj el
s ha meg kell halnod
abba halj meg ami éltet
írj akkor is ha mások
elhiszik jobbak nálad
Istennél Istenebbek
s vérükben jégbe fagyva
gyűlölettől forr a toll
hogy léket vágjon rajtad

Írj
róluk
s magadról
míg megérint a lélek
hagyd fenn írás-jeled
szíved barlangfalán
hogy örökre hitet adjon

...és

...és felkel majd a nap
míg vigyázom álmod
visszasimogatnak
ruhátlanságod
rejtett zegzugai
térdre hullt árnyak
foszló szövetei közt
az ébredő fényben
hol a búvó vágyak
csillapodó csendje
testünkre hálót vet

...és testünkké válik
félt őriz bennünket
önmagunktól
míg újra
elringat karom

...és felkel majd a nap
akkor is
ha nem akarom

Amulett

Simogass lágyan 
Formálj a tenyeredhez
Lobogó vágyban

S hordj ha elmennék
-Láthatatlan ékkövet-
Amulettedként