MAGAMRÓL

Saját fotó
Hungary
Menthetetlen vagyok, örök optimista és menthető, ha átsüt felettem a nap s árnyék borul rám, emberbőrbe kötve kiadatlanul.

Keresés ebben a blogban

2012. okt. 21.

Egyszerűen és bonyolultan




Könnyű veled
bonyolultabbá tenni
a bonyolultat
s nehéz egyszerűbbé
az egyszerűt.
Neked játék ez,
nekem élet.
Ilyen vagy,
s ha nekivágok
átgázolni hozzád
ösvénytelen mocsáron, lápon,
lassú sétára fogsz
kéz a kézben.
Csak mosolyogsz,
én fuldoklom,
s elmerülök benned
egészen.

Tudom,
vannak rajtam kívül
érdemtelen mások,
kik lelked viharát
kisimítanák,
amit rég összegyűrtem.
Hegyeket mozdítasz meg értem
egyszerűen és bonyolultan,
hogy elhamvadjon, ami ég
s ami elhamvadt,
újra égjen.

(Kép: Joan Miro)

2012. szept. 5.

Akinek senkije sincsen




Hóba süppedt panellházak felett
szürke-sugaras fény villan
most kél a nap
vagy csak mása
mit az álom égre fest

Valahol leoltották a villanyt
hogy reggel legyen

Karbafont hajnal ébreszt
fukar volt az éj
magadat ölelted mint a hold
a sáppadt holdkaréjt
mikor mélyvizű tóra les
s holdkóros lesz magától
- ahogy mondták rég az öregek -
holdja is maga lesz
akit szeret vagy megcsal
ha nem tud álmodni szebbet
vonzóbbat önmagánál

Látod mily sok a semmi
kevés a van
verhet vagy áldhat a sors
ha nincs más aki segítsen
így rendelték az istenek
hogy beteljen önmagával
akinek senkije sincsen

2012. szept. 2.

Lebegő fák


Lebegő fák
úszó erődök
lombotok vagyok
omló lágy falat
morzsa a szájban
mikor éhezem
egy parányi jel
világmindenség
kibontott ernyők
árnya-boga
zöldre vetett ágy
érlelő tűz-meleg
fürtös aszály csend
derengő ég
kéken lobogó
szilva-nyár
Látom ahogy
átvillan fényetek
a nap gomblyukán
-csipke vert mellényt hord-
s földig érő nyájban
rongykaréj bárányokat
legeltet felhőn a szél
Egy tenyérnyi táj
a pillanat csodája
mit szem se láthat
talán csak álom
ami magadhoz láncol
többé el nem enged
visz a kép-szülte szó
a kézvonást ízekre szed
s szavakat súg a kép
és halhatatlan lesz
mint sose-volt templom
néma harangszava
zsong búg imára hív
életre kelt hogy vele haljak
szembogaram vásznán
mikor befogad
s befogadom őt
a felfestett képet
lelkem festékébe mártva
képzeletem ecsetjét
(Kép: Horváth Piroska)

2012. aug. 16.

Gondolatok



Ha nem jössz, szőnyeget terítek eléd.
Üres a szív, a szó, a száj. Úgy várlak.
Írás-jelemnek súlya, értelme légy,
árnyatbontó fényisten. Kitalállak.

Hol szétszórt hamu vagy, hol izzó parázs,
dalra fakasztasz, mint ó-bor, jó nedü.
Nincstelenségben te légy az apanázs,
nélküled a felépített mű holt betű,    

ezüsthabfodrokon tajtékzó felszín
mélységek helyett s a szem eget kémlel.
Ilyen az ember, ha haza igyekszik
magába fojtott csendes ürességgel. 

2012. aug. 5.

Mindennap



Mindennap újabb csodákra ébredsz
nincs perc mely ismételné magát
titkok mélyére lobbant fényt a szem
ki magába néz távolabbra lát
A szíved is új ütemre dobban
minden napnak csillagútja más
amit bejár a kimondott szóban
meggyőző hit vagy képmutatás
Új harang hív harcra imádsághoz
-allelujától zajos a világ-
ércnyelvével a ránk kent bűnökért
a bűnösebb Krisztusért kiált

2012. jún. 15.

Éveim







Könnyűvé tesznek- Uram- az évek, 
mint szántó-vetőt tarlón a Nap.
Kévébe kötött légzőgyökérnek
érzem learatott magamat, 
magvaim rég elvetett reményét
-keserves oltár-áldozatot-
melyből erényt kovácsol szükségként
a szik, vagy rög, ami arany volt,
s rög lett, mire balgán észrevettem
tört fényét lelkembe ojtottan.
Tavasz lesz, jaj, el ne feledjem.
Uram, a tarlót felszántottam…

2012. jún. 8.

Egy pillanat


a-b.jpg







Egy pillanat...
s tiétek a terméshozó lombos idő.
Remények, álmok. Járatlan utak,
rejtélyes csodák, ami vonz, ami hajt.
Tiétek a felsejlő végtelen.
Rátok vár mind, TI vagytok ŐK,
őket hordozzátok, a teremtő erőt
s benne e NAPOT,
mely sorompó, sztráda, határkő,
szívben fogant mámoros csillagkép.
Színek, tavaszok, ízek
virágtestté faragott szobra.
Jel, örök mementó.
Test és lélek lázadó lüktetése,
életre lobbanó hajnali tűz.
FÉRFI-NŐ! Kit egymásnak teremtett
s önön képére formált az Isten,
nektek adta a világot,
ahogy egymásnak titeket.
Nevetek így marad fenn
s új csillagokat szül a vágy,
utódokat az idők végeztéig,
míg éget a tűz s lángot vet a szó,
a kimondott: IGEN.
Egy pillanat...
szemvillanásnyi fény volt,
-megérintő varázs,
simogató égi fuvallat -
ahogy jött s megrészegített.
Elrabolta szíved észrevétlen,
felhők ölébe dőlt s új szívet adott.
Te álmodtál róla,
ahogy álmot szőtt rólad... Ő
ébren annyi éjszakán,
mint akit megbabonáztak.
Őrizted a kincset,
ahogy szív, szem, hang
őrzi féltőn az égi csodát.
Mit számít az, ki rakott előbb
bilincset a szívre, mikor megcsodált.
S hogy rab lesz, vagy szabad
óvó karok közt ha gyönyör a fogság,
-nem lehet szavad -
mennybe repít egymáshoz láncoltan.
Egy pillanat…
ma már emlék, amit csendben
magamban hordok.
Emlékszel, éveim veled mértem
-kilométerhez millimétert-
fogyó holddal napfényragyogást,
az első lépést, amit tettél
s a szót, amit kimondtál.
Csillagát szemedben a nyíló értelemnek,
lángra kapott rőzselobogást.
S ahogy fogyott bennem idő,
szűkült a tér, benned lett több,
gazdagabb minden lélegzetvétel.
A büszke mosoly, hogy lássam,
a kudarc, a kín, hogy lásd,
ha fáj is sikerrel ér fel.
Nemesebb lesz tőle a lélek
s úgy formál, mint a sors formálja
értékét a drága szépnek.
Egy pillanat...
csillaggyújtás ez, nem hegyomlás.
Új értelmet kap az Én,
más lesz az Ő s több a MI.
Új rangsort dobbant a szív
kifeszített fényszárnyain
benned báj, varázslat, kellem.
Leveti árnyait a gondolat,
ki se kell mondani, hogy értsd.
Nem lesznek féltett titkok,
amit riadt csend hordoz,
se hamis szó, elrejtett sóhaj,
míg ringat és tüzel a nyár.
Az élet kegy, ajándék, kihívás,
bőkézzel rak terhet a vállra,
árnyakhoz méri jussát
benned a büszke fény.
Hát ne félj...ha szomjad olthatatlan
s túl izzik test és lélek.
Ez kell most. A hit gyógyít, felemel
s tiétek lesz minden pillanat
ezerszerte szebben...a szerelemben.
Áldva légy sors, kérlek...add meg nekik,
hogy így legyen.
(2012 május 19)
(Unokám Adrienn és Botond házasságkötésére)