Grafitarcú ákom-bákom

Rajzaid
egy TÜNDÉRORSZÁG,
csodák, titkok birodalma.
Sárga kutya,
ló,
oroszlán,
kastély,
Barbie,
hintó,
alma

Mind bebújt a ceruzádba.

Arra vár ott,
hogy ints nekik,
s rajzold
falra,
kőre,
fára
álmaid
féltett kincseit.

Súgj nekik
egy varázsigét:

Grafitarcú Ákom-Bákom!

Látod,
máris életre kelt
kezedtől mind
az irkádon.
Rajzolj
királyt,
királynőket.

Végtelen nagy a hatalmad.

Ceruzáid
szüli őket,
radírodba
belehalnak.

Girbe-görbe
kajsza idom,
mindegyikben
ott vagy kicsit.
Látom,
amint rajzaidon
a kis király
épp rád kacsint
s te vissza rá
kis Barbie lány.

Fehér lovon,
Mercédesszel
eljön újra
és meg-
talál
rajz nélkül is,
ha nagy leszel.

Félig itt, félig ott

Én meghalnék
fogyó álom-holdként,
hogy újra szüljön Anyám.
Ő meg tudom, feltámadna értem
s kihordana forró ölében
szétporladt hullócsillagokból
vajúdón feleszmélve, ahogy rég,
hol az öröklét tűnő égi varázs,
s a hit villódzó tükörjáték.

Engem vinne,
őt meg hozná a vágy.
Isten is elkísérne
megkönnyezve minket,
ahogy őt kísérték egykor a Golgotán.

Találkoznánk ketten, félúton,
-utat kereső megfáradt vándor-
én félig még itt, ő félig odaát
kettéosztott vállalt halállétben
úgy, ahogy anya fiával osztozhat,
hol a földnek égi fénye,
az égnek földi árnya van,
hogy elmondhassam
álmaimon túlról,
itt vagyok újra veled,
megjöttem Anyám.

Hogy elmondhassa,
már vártalak.

(Kép: Kozák Kata)

Fenn és lenn

A sorsod ez...
véredből szőtt völgyek,
hegygerincek csapongó ölelése,
üres és terített asztal,
mit érdemén mér rád,
vagy érdemtelenül
mélység és magasság
csillagtipró útja a végtelenbe.
Nincs más, egyik lesújt,
a másik felmagasztal.

A sorsod ez...
külön-külön s együtt,
génjeidbe vésett együttható,
hogy ne feledd, hol jársz,
mily erő vonz s taszít.
Lenn felemelő égi vágyként,
hogy több légy másnál.
Fenn, ami megtart másokért,
hogy átérezd
a lángoló föld illatát
magad alatt
ahonnan jöttél

Elefánt-csont-tornyok

Írástudók 
analfabéták
egyik
ül a készben
elefántcsonttornyot
tapétáz körbe
tévedhetetlen
önbecsében
túl a fellegeken
másik
meg földet túr
számkivetetten
s két kezével
a semmiből varázsol
elefántot
csontot
tornyot
hogy halhatatlan legyen

Aki el se ment

Aki el se ment, azt vissza sose várják,
nem sírnak utána, elébe se mennek,
csak féltik, ahogy a vén diófa árnyát,
nekifeszülve a zúgó fellegeknek.
Így mentem el én is, mégis itt maradtam.
A ház, utca s a tér, ma se enged el.
Dús gyökérzettel a rögök befogadtak,
velem mozdulnak a mélyben elevenen.
Tudom azt, ki hol élt, kié egy-egy porta,
hol volt a bolt, fodrász, hol sült a friss kenyér.
Anyám kezétől lett áldott minden morzsa,
s a mozdulat, míg szelte, sejtjeimben él.

Nem számít idő, múlt, pusztító enyészet,
a Körös, a híd, a túl-át ismerős rég.
Tudom, a seregély milyen fán rak fészket,
hol meredek a part, merre visz az ösvény.
Hogy bukik víz fölé úszva a szederszem,
s örvénylik tovább a szétnyúlt békanyálon.
Úgy tisztul bennem a múlt, ahogy öregszem,
s hoz gyógyírt kínomra, hogy többé ne fájjon.

Bűneimet minden vasárnap meggyóntam,
mégis elkerülhető vermekbe estem.
A Veres-kereszt gyepén gyerekkoromban
néha feloldozott a kőbe zárt Isten.
Anyám intett, vigyázz, sorsodról ő dönt,
s én, a vásott kölyök előre köszöntem,
azt kívántam, dőlne már le az a kőtömb,
hogy a sebeit -hálából- bekötözzem.

Még nem tudom, milyen lehet az öröklét,
hol a végpusztulás lángjába fúl a nap,
de a kereszt ott áll égbe szökő kőként,
a Körös is folyik omló partja alatt.
Velük vagyok, a múlt faragott kincseit
őrzi pislákoló fény még a szívemben.
Ébren tartó csendben, hogy melegítsen mind
az emlék. Ha már mindent elveszítettem.


(Kép: Kunszentmárton. Körös-híd )

Mint aki meg se született

Aki nem volt gyerek, felnőtt se lehet,
a létét elviseli, nem éli,
mint aki testén ejt vérző sebeket,
fájdalmát vélt örömökhöz méri.

Nem érzi, mennyit ér, a volt s ami jön,
a változás, mily kincset rejteget
túl minden koron s rohanó időn
cipelve az áldásos terheket.

Ami embert éltethet, szertefoszlik.
Felsír a szívben az örök gyerek,
akit hordoz, Istenhez fohászkodik,
s meghal, mint aki meg se született.

Bűvös szó

Könnyet se ejtek 
Ne sajnáljatok
Nem is üvöltök
Mint az állatok
Fejet se hajtok
Le se térdelek
Akkor félek csak
Mikor féltetek

Nem gyötör szomj se
Éhség se kínoz
Nyílvessző se kell
Már nyilaimhoz
Nem ejtek vadat
Új lakomákra
Előre se nézek
Ma már csak hátra

Merre visz utam
Az se érdekel
El se indulok
Meg se érkezem
Érdemem csak az
Amit itt hagyok
Megfulladásig
Levegő vagyok

Ne szánjatok ha
Megkísért a sors
Játék az élet
Sorsjegy kaparós
Amíg lázban tart
Egy reménytelent
Néhány bűvös szó
Ön nyert Ön nem nyert