Könyörgés az emberért

(" Én dicsőítettelek téged a földön
elvégeztem a munkát,

melyet énrám bíztál..." )
(János e. 17 )

Atyám! Eljött az óra!
Dicsőítsd meg a Te Fiadat,
Fiad is dicsőít majd Téged,
s hull a szóm a vérző a hóra
szívbe martan, mint éjbe a pirkadat,

hogy elűzze  a sötétséget. 

Adtál hatalmat s erőt,
földre küldted egyetlen Fiad,
hogy dicső neved hirdessem ott.
Adtál nyájat, hozzá legelőt
s rám bíztad, óvjam bárányaidat.
Testet adtál szellememnek, ami sosem volt.

Itt születtem e földön,
pásztorok vigyázták álmom
kietlen pusztában s igédnek
hitét véremmel hirdettem,
hogy tövises utam végig kell járnom,
születnem, meghalnom, hogy hozzád visszatérjek.

Az EMBERÉRT könyörgök,
nem a világért, mit ott hagytam
vak sötétben fenn a Golgotán.
Nevedben őrzöm ma is az embert,
mert életem neki adtam,
hogy egyek legyünk,

ahogy Te bennem Atyám.

Azt kérem e végórán,
legyen minden EMBER itt velem,
lássam az ellenem vétkezőt,
mikor csillagfény borul rám
s szemeim lehunyom fenn a kereszten
...és szeress, ahogy szerettél

a teremtés előtt.

Ha megtehetném

(Állati fikció az emberről)

Ha megtehetném
kutya lennék
végleg
mely béget
s ugrik egy -egy
füttyre szóra
érted
testőrödként
s a holdtöltét
megugatnám
minden éjjel
eljátszanám
birka módra
bambán
e szerepet

De nem lehetek
birkád ebed
se a vágyad
mert az állat
emberi lényt
nem élhet meg
nálad
kény s kedv szerint
ha kezed int
vagy csontot rak
a vackába
s bújik sután
mert fél s retteg
kutyád ...ó jajj
hogy szereted

Üzenet

Üzenem a kivágott törzseknek,

megcsonkolt vén lomb-hullatta fáknak,

a föld nem felejt, -mint a lőtt sebnek-

őrzi testén nyomát a holt ágnak.

Üzenem az otthont elvesztőknek,

kik fészket a lombok ölén raktak

s áldoztak a megsarcolt jövőnek,

lesz hangjuk a dalos madaraknak.

Üzenem a gyilkos fanyüvőknek,

ültessenek sírra fát, virágot

-míg a fejszék visszafelé lőnek,-

halál helyett halhatatlanságot.

Tavaszra várva

A kinyilatkoztatás
kevés
ha fagy csipkéz rajtunk
s hamisan csikordul
szájból a szó
felfal sejtenként
s megvakít mint a hályog
fertőzött gondolatfoszlány
panelelem
-semmit nem old meg-
mik voltunk
kik vagyunk
mivé leszünk

A sors használhat
revolvert érvként hogy értsük
az okot okozatot
szükségszerűen
véletlenül
vagy érvet revolverként-
hogy többre sarkalljon
a hit és erő

Törvény nincs kőbe vésve

Minden mozgásban van
kívül és belül
nincs gát
mely útját állná tavaszunknak
a szívben
ha indulnunk kell

Új álmok jönnek
 új ideálok
csak a test a régi összetörten is
őrzi a reményt
mint az elvetett mag
az életet
az ősi televényben

Álmodsz gyönyörűt édeset

(József Attila halálának
70. évfordulójára)

Szíved
túljutott a csillagokon
anyaölbe
csatangolt
járod vadul meg-megújult
haláltangód

Magadhoz méred a végtelent

Sikongó sínek
jajbahullt ércszaván
álmodsz gyönyörűt
édeset
csörömpölve
értünk
minden
éjszakán

(2007 december 04)

Nem számít

Istenként tetszelegsz egy idő óta.
Te mondod meg, mi bűn és mi erény.
Feltűzöd szeplőid a holdkorongra,
fogyatkozzon, hogy szeplőtelen légy,

míg magad mások előtt összetöröd,
nincs ördögűző, aki meggátol,
álarcod lehull, zsebed megtömöd
megrészegülve a pénz szagától.

Fentről elvakított szürke hangyabolyt
látsz, nem éhes szájakat, nem kenyeret.
Nem számít az se, ember, vagy hangya volt
talpad alatt, aki mennybe emelt.

Éveim

Könnyűvé tesznek- Uram- az évek,
mint szántó-vetőt tarlón a Nap.
Örök szomjam légzőgyökerének
érzem learatott magamat,
magvaim rég elvetett reményét
-keserves oltár-áldozatot-
melyből erényt kovácsol szükségként
a szik, vagy rög, ami arany volt,
s rög lett, mire balgán észrevettem
tört fényét lelkembe ojtottan.
Tavasz lesz, jaj, el ne feledjem.
Uram, a tarlót felszántottam…